A pecsét

Nagycsalomja első pecsétje – amely valószínűleg az eredeti címert ábrázolta – a mai napig ismeretlen. Csak a széleskörű közigazgatási és történelmi összefüggésekből lehet következtetni arra, hogy legkésőbb a 18. század utolsó harmadában keletkezett. Ám a község környékbeli jelentősége folytán nem lehet kizárni a korábbi előfordulását sem. Jelenleg csak az 1852-ből való pecsét lenyomatát ismerjük. Ebben az időben azonban a címertani követelmények betartására kevés súlyt fektettek. Ez aztán megmutatkozott az új, jelképekkel teli pecsét küllemében is. Elrendezése a következő. A közepén függőleges téglalap nagy szőlőfürttel látható, mögüle pedig mezőgazdasági eszközök bukkannak elő: gereblye, kasza, villa és cséphadaró; alatta pedig kéve és eke helyezkedik el.

A címer

A jelenlegi címer a fent említett pecsét jelképeiből indul ki. A mezőgazdaság és szőlőtermesztés szimbólumainál maradva, a kék címerpajzs közepén fehér (ezüst) abrosz látható, rajta piros szőlőfürt zöld levéllel, mögötte pedig a címer jobb felén sárga (arany) gereblye és kasza, a bal felén pedig szintén sárga háromágú villa és cséphadaró található.

A zászló

A község címerének színei szerint alakult ki a piros-fehér-zöld-sárga-kék színkombinációban Nagycsalomja zászlaja

Powered by themekiller.com